Név: Kohaku Takeda
Kaszt: Gennin
Kor: 12
Lakóhely: Tűz országa - Konoha
Fegyverzet: 1 Katana, 2 csomag senbon s 3 robbanócetli.
Kinézet:
Elemi beállítottság: Villám
Előtőrténet:
Egy normális nyár napon születtem, forróság de nagyon szeles idő. Az apám nevezett el Kohakunak a nagyapám után, és én kaptam meg nagyapám katanáját, Rampu Amimonot. Egyetlen egy ember volt, akit jobban tiszteltem az apámnál is, a bátyámat, Kaijit. Ő 13 évvel volt idősebb nálam. Elismert chunnin volt és már a jounin vizsgára készült. Két éves voltam, amikor egy nap megjelent nálunk egy Jounnin, aki a család barátja és bátyám senseie volt. Amíg nálunk volt látszott, hogy valami bántja, ha apám ránézett lesütötte a fejét. Aztán ebédnél idegesen, szinte sírva megszólalt:
-Nem bírom ki! Takeda úr, a fia… a fia… meghalt a küldetésben.
-Az, hogy lehet?! Hiszen te magad mondtad barátom, hogy ez számára egy veszélytelen küldetés! –Kiáltott apám majd rácsapott az asztalra és elkezdett sírni.
Mivel még kicsi voltam nem értettem semmit, amikor eszembe jutott valami. Apám egyszer mesélt a halálról mikor egy rokon meghalt. Akkor elkezdtem gondolkodni és összeállt a kép.
-Bátyus? Bátyus… - Makogtam érthetetlenül ezeket a szavakat és elkezdtem bőgni.
Édesanyám nem tudta, hogy miért sírok ezért elvitt aludni. Másnapra már csak az maradt meg, hogy a bátyám nincs itthon.
Kilenc évesen bekerültem az akadémiára és naponta kimentem a temetőbe a bátyám sírjához, nem voltam képes feldolgozni, hogy csak emlékfoszlányok maradtak meg belőle. Mindig az járt a fejemben, hogy mi lett volna, ha túléli. Talán ő hozott volna mindig ide az akadémiára? Tanított volna? Edzett volna velem? Minden nap vagy ötször átfutottak rajtam ezek és hasonló gondolatok. Viszont mire a Genin vizsga eljött már kevesebbet filóztam ezen, és inkább a tanulásra koncentráltam, napi háromszor csináltam bunshinokat, hogy ha az lesz a vizsgában, akkor menjen. Minden nap tanultam szorgalmasan órák hosszat, fizikai és szellemi edzésben is részesültem. Végre eljött a nagy nap, a vizsga napja, izgatottan rohantam az akadémiára, hogy ne késsek, viszont izgalmamban egy órával előbb értem oda és nem láttam senkit azt hittem, valami baj történt, és abban a pillanatban elnéztem jobbra és véletlenül beláttam egy házba pont az órára.
-Jajj ne! Még korán van nagyon! –mondtam csalódottan és leültem egy fa tövébe, ahol elszundítottam. Mikor felébredtem már gyülekeztek a diákok. Egy szúrós érzésre keltem fel ami, mint kiderült a vizsgatanár tekintete volt. Bementünk nem cicóztak, bejött a vizsgabiztos az utolsó diák mögött és egyből belekezdett:
-Na! Az első teljesítendő feladatotok egy találós kérdés:
A kezéhez vér tapad
Ébersége nem lankad.
Ölni mindig készen áll
Folyton küldetésre vár.
Ezt mindenki tudta ezért is értelmetlennek tartottam ezt a feladatot. A követkő feladat az volt, hogy találjunk a céltábla közepébe shurikennel, senbonnal és kunaial is. Nagy nehezen, sikerült pattanásig feszült ideggel, hisz ebből voltam a legrosszabb. A vizsgabiztos ismert és amint meglátta a teljesítményem kiejtette a kezéből a shurikenjét, és engem nézett kidülledt szemekkel. Harmadjára még szerencsétlenebb voltam, mert ököl vívni kellet egy Chunninnal de azért ők visszafogták maguk. Én ellenfélnek egy kicsi, de annál gyorsabb Chunnint kaptam ellenfélnek, és bíztatásnak meg annyit ez egyik tanártól, hogy:
-Itt az ideje a Tai-jutsunak.
Elkezdődött a ˝meccs˝. Nagyon sok ütést bekaptam, de gyengéket, mert nem akart kiütni az ellenfelem. Én csak egy jobbegyenest tudtam neki bevinni, de szerencsémre az elég volt, hogy átengedjenek, mert betörtem az orrát. Életemben először fejtettem ki nagyobb erőt ütésben. Érdekes mód az osztály fele ment át kereken. Elindultam haza a fejpántommal a kezemben. Hazafelé menet találkoztam az első feladatot lebonyolító senseiel, és feltettem neki egy kérdést:
-Sensei, miért adott egy olyan találós kérdést az első részben? Hiszen az egyértelmű volt.
-Tudod, kedves ifjonc genin ezt nem feladatnak szántam, hanem figyelmeztetésnek. –válaszolt.
-Figyelmeztetésnek? Hogy érti ezt sensei? – kérdeztem gyorsan vissza.
Választ már nem kaptam, mert a sensei eltünt.
~Figyelmeztetés… - gondoltam, majd sóhajtottam egyet és tovább mentem.
Tárgy: Kohaku Takeda 
Csüt. Júl. 02, 2009 1:00 pm
